Sok szeretettel köszöntjük megújult honlapunkon! Az előforduló hibákat folyamatosan javítjuk. Mindenkinek tartalmas, kellemes böngészést kívánunk!

MAGYAR ASZTALOS TANULMÁNYI VERSENY

No Rating

Mottó: Mit nekünk a távolság…

A Vörösmarty Technikum és Szakképző Iskola ebben a tanévben is benevezett a Magyar Asztalos szaksajtó által szervezett szakmai csapatversenyre.

Rendhagyó módon most nem budapesti helyszínen, hanem a kibertérben zajlott az első forduló, amit az egészségügyi rendszabályok betartása mellett az iskola informatikatermében valósítottunk meg.

Az iskolánkból benevezett három tanuló – nevezetesen Knauz Zoltán Kristóf (11/4), Benke Géza Richárd (11/4) és Bölkei Péter (10/4) – 2020 karácsonya előtt, december 15-én egy „szép őszi” délutánon beültek a számítógépek elé, vonalzóval, ceruzával és tudásuk legjavával felszerelkezve és elindították azt a 3 órás, 50 kérdést tartalmazó feladatsort, melynek kiértékelése eredményeként bejutottak abba a 10 csapatba, akik a döntőben fogják majd összemérni gyakorlati tudásukat. Erre a tavasz folyamán kerülhet sor Sopronban, ahol egy kisbútor elkészítése és további cégspecifikus gyakorlati feladatok várnak majd a csapatokra.

Gratulálunk a tanulóknak és kívánunk minél hatékonyabb felkészülést a gyakorlati feladatok megoldására!

Ballagási kisfilm

ESEMÉNYNAPTÁR

december 2021
hkscpsv
   1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31   
« nov   jan »

Fontos információk

E-Kréta belépés

Hasznos információk

Kapcsolat

8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.
Tel.: +36 70 198 6561
Email: titkarsag@vorosmarty.hu

Archívum