Hírek
2026. febr. 23.
Admin
Knobloch Ferenc oktatónk „Miniszter Elismerő Oklevele” elismerésben részesült
Knobloch Ferenc oktatónk „Miniszter Elismerő Oklevele” elismerésben részesült, melyet 2026.02.20-án a Kulturális és Innovációs Minisztériumban megrendezett átadó ünnepségen vehetett át.

Knobloch Ferenc első szakmai végzettségét jelenlegi nevén megnevezve a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskolában szerezte, majd a pályája legelején az iparban eltöltött rövid időszakot követően visszatért az iskolába, ahol közel 39 évet, azaz szinte a teljes szakmai életútját töltötte a 2025. augusztusában történt nyugdíjba vonulásáig.
Pályáját áthatotta a szakma szeretete (épületgépészet ágazat). Nem elégedett meg azzal, amit egyszer régen megtanult, hanem az élethosszig tartó tanulás keretében folyamatosan képezte magát. Figyelemmel kísérte az ipar, a technológiák változásait és ismereteit naprakészen tartotta (beleértve a még nem bevezetett, de a világon már valahol megjelenő, előre mutató technológiákat is). Emellett azt is felismerte, hogy a munkájához elengedhetetlen a széles körű szakmai ismeretei mellé pedagógiai ismeretekre is szert tennie, így megszerezte a műszaki szakoktató végzettséget.
Ugyanakkor a múltról sem feledkezett meg. Az iskolánk épületgépészeti múzeumát számtalan érdekes épületgépészeti emlékkel gyarapította. Ezeket folyamatosan kutatta és fellelésük után a gyűjteményünkben kiállította.
Ez a múlt értékeit tiszteletben tartó, de eközben minden újdonságra nyitott, változásokkal lépést tartó hozzáállása lehetővé tette számára, hogy a tanulói érdeklődését megszerezze és megtartsa, emellett a szakma szeretetét átadja, oktatótársai előtt pedig az élethosszig tartó tanulás példaképévé váljon.
Gratulálunk az elismeréshez! ❤️
GALÉRIA
Képek



KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Vörösmarty PLAKETT 2026
Iskolánkban több évtizede hagyomány, hogy kiemelkedően eredményes diákjainkat és oktatóinkat a ballagás napján jutalmazzuk. Az idei évben a tantestület szavazata alapján a Vörösmarty plakettet Tóth Judit általános és tanügyigazgatási igazgatóhelyettes, oktató illetve Világosi Dorka 13.A osztályos faipari technikus diákunk kapta.
2026. máj. 7.
Admin

🏆 Kiváló eredmények a Szakma Sztár Fesztiválon! 🥉
✨2026.03.28-án délelőtt került sor a Szakma Sztár Fesztivál - 2026 döntőjének eredményhirdetésére! Iskolánk tanulói kiváló eredményeket értek el a döntőben ! 🎉
2026. márc. 28.
Admin

